Hármat aludtam a történtekre, hátha megszépülnek a dolgok, vagy a srácok szenzációs teljesítménye elhomályosítja produkciójuk prezentálását, de nem. Nagyon nem. Elmondom, hogy ennek egy kicsit is normális televízióban hogyan kellett volna kinéznie.
16.35 – Jó napot kívánok kedves nézők – mondja a mosolygós és felkészült műsorvezető -, következik a Magyarország-Costa Rica világbajnoki bronzmérkőzés. A stúdióban egykori kiváló futballisták, hiteles szakemberek, akik jól elmondják nekünk, nézőknek, hogy mire számíthatunk.
16.40 – érdekes riportokkal, összeállításokkal színezik a műsort, megmutatják pl. a két csapat útját a kisdöntőig, megszólaltatják, a szüleiket, barátaikat, csapattársaikat, ad abszurdum őket magukat.
16.55 – kapcsolás a helyszínre
16.56- Én is jó napot kívánok – mondja lelkesen a kairói stadionból közvetítő riporter.
17.00 – elkezdődik a Magyarország-Costa Rica U20-as világbajnoki bronzmérkőzés
17.50 – a stúdióban elemzik az első félidőben történteket, és megbeszélik, hogy miért játszott mindkét csapat olyan óvatosan, majd megmutatják azt a kevés helyzetet
18.30-18.45 – az extázis közeli állapotba kerülő kommentátornak már szinte hangja sincs a sok kihagyott magyar helyzet miatt, és nagyon elkezdi félteni a fiúkat
18.50 - ugyanő elcsukló hangon közvetíti a costa ricaiak vezető gólját
19.00 – hangrobbanás . A riporter üvölt, mint a fába szorult féreg a megítélt 11-es miatt, majd még jobban, amikor Koman berúgja
19.05 – jönnek a büntetők. Emberünknek már semmi hangja, jobban izgul, mint mi 10 millióan itthon, sípol, rikácsol, hörög, sír, majd elalél.
19.06- a pálya szélén dolgozó kollégája gyorsan kapcsol, átveszi a szót, ő is nagyon boldog, majd jönnek a hősök szépen sorban, és elmondják, hogy nyertek világbajnoki érmet Magyarországnak 55 év után.
19.20 – a budapesti stúdió visszaveszi a szót, örülnek, nagyon, kicsit szakértenek, megint örülnek, és elmondják, hogy új időszámítás kezdődött.
Na ehhez képest a következő történt.
S.Á/Z köszönt, E.V is. Utóbbi 100/60-as vérnyomással leközvetítette az első félidőt – természetesen nem a helyszínről, hanem egy budapesti stúdióból. A félidőben Kiss Gabi tájékozatott minket a regionális hírekről, majd következett a második félidő. Amikor jöttek futószalagon a magyar helyzetek, mintha egyszer megemeltre volna baritonját a riporter, de gyorsan visszazökkent. 0-1-nél kicsit sopánkodott, 1-1-nél kicsit örült. A 11-esekre tartogatott még egy-két ajjajt, jujjdejót, és a vérnyomása elérte a szinte hihetetlennek tűnő 110/70-et is. A végén, mintha nekrológot olvasna, mondta, hogy ez nagyon szép volt, majd közölte, hogy riport most nem lesz, de aztán mégis lett. Egy jókedvű ember csinálta, aki állítólag az MLSZ alkalmazottja. Ezt követően újra ránk mosolygott S. Á/Z, aszonta, hogy nézzük meg még egyszer az izgalmakat, majd, amikor megnéztük, azzal a frappáns fordulattal búcsúzott egy örömmámorban úszó országtól, hogy „Mit lehet ehhez hozzátenni?”
Szerintem például azt az egy szót, ami az Egyesült Államokban megjelent a televíziók képernyőjén közvetlenül JFK meggyilkolása után.
SHAME, vagyis SZÉGYEN.
